Tömörfa Bútorok Készítése

Fa bútorok egyedi kivitelezése tömör fából

Tömörfa Bútorok

A tömörfa bútorok azok, melyek a legjobban visszaadják a fa természetes megjelenését, hangulatát. Minőségi bútor véleményem szerint csak ebből készülhet, hiszen időtállóak, valamint a konstrukciójuk függvényében masszívak. Bútornak használható fafajták széles palettán mozognak tölgy, akác, fenyő, gledicsia, szil, hárs stb. Az ezekből bútorok típusainak nagy választéka készíthető úgymint szék, asztal, ágy, komód, szekrények, éjjeliszekrények, előszoba szekrények

Ezen tárgyak a mindennapok részei. Lehetnek kültéren, vagy beltéren használatosak. Az egyedi, kézzel készült tömörfa bútor, a mai tömeggyártásra berendezkedett világunkban a lakás, vagy egy helyiség disze is lehet. Régen a néprajzi tájegységnek megvolt a jellegzetes, rá jellemző kialakítású bútor stílusirányzat. Egyes tájegységeken inkább csak festetek, míg másoknál kevésbé, vagy erőteljesen faragottak voltak. Egyes tájegységeken ezek kombinációja volt a jellemző.

Válalom akár új bútorok tervezését, akár másolatok készítését is. Ezeket a bútorokat kizárólag tömör fából készítem. Az alapanyag lehet keményfa (tölgy, szil, kőris stb.), vagy puhafa (hárs, fenyő stb.).

Az elkészült bútorok felületkezelésére többféle megoldás lehetséges, a megrendelő igénye szerint. Lehet festett, pácolt, vagy csak egyszerűen olajjal, vagy viasszal kezelt.

Tartós időtálló bútrok a mindennapjaink része étkező, szekrény, komód, hálószobba és nappali berenezésre is tökéletes válsztás. Klasszikus ágyak, íróasztal minőségi lakberendezési tárgyaink egyedi kialakításban az izlésünk tükrözője.

A bútorokat funkciójuk szerint érdemes csoportosítani.

Ezek szerint a következő fő csoportokat lehet megkülönböztetni:

  • Ülő bútorok
  • Asztalok
  • Tároló bútorok

Ülő Bútorok

Székek

Többféle szerkezeti kialakítás van: hegedűhátú, gondolkodó, karosszék lécvázas stb. csak párat említve. A hegedűhátú és a gondolkodó székek kicsit részletesebben.

Hegedűhátú szék

A 17. sz.-ban jelent meg az országban az úgynevezett becsapolt lábú, deszkatámlás szék. Ez a 18. sz.-tól falvakban is erősen elterjedt. Jellegzetes támlaformája révén a hegedűhátú és nyugat Magyarországon szívháti széknek nevezik. Ez a típus végül annyira általánossá lett, hogy a mai közvélemény ezt tartja paraszt-széknek. 

Ennek a széktípusnak az elterjedése magával hozta a néprajzi tájegységenként megjelenő különböző változatait, melyek faragásukban, díszítésükben, festésükben jól elkülöníthetők.

Szerkezeti felépítése szempontjából a szék három fő szerkezeti részre tagolódik.

A lábak mely végei felé nyolcszögletes keresztmetszetben kúposak. Ezek körülbelül 20-30 fokos szögben vannak becsapolva az üléslapba sarkai felé döntve. Az üléslap magassága 45-50 centiméter közt van.

Az üléslap vastagsága anyagtól és típustól függ. A heveder mely párhuzamosan vagy szögben terpesztett kialakításban, fecskefark alakú csapolással van bele ragasztva az üléslapba.

A támla alkotja a felső egységet.

Gondolkodószék

Karosszék, mint forma Debrecenből már a 17. századból ismert. A gondolkodószék támlája rendszerint két függőleges állású és egy rájuk merőleges deszkalapból áll, amelyet néha faragott orom koronáz. A karfát gyakran esztergált oszlopok tartják. A gondolkodószéket általában festett virágozás díszíti, ritkábban faragás, esetleg intarzia.

Szék szerkezeti felépítés szempontjából hasonló a hegedűhátú szék szerkezeti felépítéséjhez és szintén három fő szerkezeti részre tagolódik.

A lábak mely végei felé nyolcszögletes keresztmetszetben kúposak. Ezek körülbelül 20-30 fokos szögben vannak becsapolva az üléslapba sarkai felé döntve. Az üléslap magassága 45-50 centiméter közt van.

Az üléslap vastagsága anyagtól és típustól függ. A heveder mely párhuzamosan vagy szögben terpesztett kialakításban, fecskefark alakú csapolással van bele ragasztva az üléslapba.

A támla és a karfa mely egymásba van csapolva, alkotják a felső egységet.

Hegedűhátú szék

Általam készített hegedűhátú szék, melyen jól megfigyelhetőek a leírtak.

Padok

A padoknak is a székekhez hasonlóan több típusa alakult ki a népi bútorkészítésben. A legjellemzőbb típusok a következők:

  • Támlás pad
  • Karos pad
  • Rengőpad
  • Sarok pad

Szerkezeti kialakításuk hasonló a hegedűhátú székekéhez. A lábak végei felé nyolcszögletes keresztmetszetben kúposak. Ezek körülbelül 20-30 fokos szögben vannak becsapolva az üléslapba sarkai felé döntve. Az üléslap magassága 45-50 centiméter közt van.

Az üléslap vastagsága anyagtól és típustól függ. A heveder mely párhuzamosan vagy szögben terpesztett kialakításban, fecskefark alakú csapolással van bele ragasztva az üléslapba. A rengő pad kivételével a háttámla szintén a székhez hasonló módon van becsapolva az ülőlapba. A háttámla a karos és a sarokpad esetén az ülőlappal karfával van összekötve. A rengőpad esetén a karfa csaposan van kialakítva, mely körül a háttámla átfordítható.

Keressen bátran bizalommal

Cím

Török Sándor

4200 Hajdúszoboszló

Küldjön e-mailt

torokfafaragomanufaktura@gmail.com

Hívjon telefonon

+36 30 2 478 222